A Mozilla kitartóan dolgozik a szabad és nyílt webért, de míg 2010-ben még az asztali platformok voltak a kulcs célpontok, mára már az Alapítvány is átfordult a jövő felé, ami nyilvánvalóan a mobil középpontba állítását jelenti.

A Firefox OS elképzelése, hogy a web önállóan is megáll a lábán, mint platform, nem szükséges a mobileszközökre külön natív környezet, minden megoldható HTML5-re építve. A Mozilla az elmúlt 2-3 évben mélyen átitatta saját szervezetében a webes filozófiát a mobil fogalmával, aminek nyilvánvaló eredménye a szárnyát bontogató Firefox OS.

A termék azonban még távol sincs készen, sőt, most kezdődik majd a fejlesztés, fejlődés legizgalmasabb része. Ebben a fejlődésben vehetnek részt a Firefox OS Engagement Team magyarországi csatlakozói, akik szeretik a nyílt és szabad internetet és komolyan is veszik az ennek fenntartásához szükséges erőfeszítéseket. Ha valaki képes úgy csapatban dolgozni, hogy közben földrajzilag szétszórva vannak társai, ha valaki úgy is tud megbízhatóan és kiszámíthatóan dolgozni, hogy nem állnak a sarkában és mindezt nem a pénzért, hanem a közösségért is hajlandó a napi szintű munkája mellett végezni, akkor itt az idő, hogy csatlakozzon a Mozilla csapatához.

A közösségi munka nem állás, viszont a sikeres pályázóknak lehetősége lesz hivatalosan képviselni a Mozillát Magyarországon. A csapat nemzetközi, a munka is az, tehát a siker és az elismerés is. Nincs megszabva, hogy ki mennyit és honnan dolgozik, mégis van megbecsülés, megszerezhető tudás és persze később továbblépési lehetőségek.

A jelentkezéshez mindössze egy üzenetet kell küldeni a felhívás oldalán keresztül és az adott pozíció elvárásain túl természetesen az angol nyelven való szóbeli és írásbeli kommunikáció is alapkövetelmény, ahogyan a lelkesedés is. Az Engagement Team feladata nem technikai, tehát ide nem elsősorban fejlesztőket vár a Mozilla. A Team Lead dolga a kapcsolattartás, koordináció, a kommunikációs felelős a globális Mozilla PR és a helyi ügynökségek közt segít. Az illető média tréningen is átesik, így ő lesz a magyarországi hivatalos megszólaló sajtómegkeresések esetén. Van tréneri pozíció, aki a helyi szereplők, mobilcégek képviselőit tanítja a Firefox OS mobilok használatára és a mobilboltok között utazgat nagykövetként. A cél itt főként a tudásmegosztás és az eladók edukációja.Szüksége van a hazai csapatnak marketinges feladatokban is emberre, aki vállalja, hogy mozillás rendezvényeket szervez, de az alapítvány számít önkéntesekre is, akik lehetnek teljesen külsősök is, a feladatuk a Firefox OS-es mobilok evangelizációja az általuk elért fórumokon. A fejlesztői pozícióban helyi alkalmazásokat és megoldásokat kell keresni, ami a létrejövő Firefox OS alkalmazáspiacterébe kerülhet, illetve szakmai, fejlesztői rendezvényeken kell képviselni a szervezetet.

Az Engagement Team-en túl a Mozilla keres még hazánkban fordítókat, oktatókat, dizájnereket is. A felsoroltak egyike sem álláshirdetés, ezek mind közösségi feladatok, ami azt jelenti, hogy a résztvevők egyike sem fizetésért cserébe végzi el a munkákat. Cserébe viszont a Mozilla-rajongók közel lehetnek az eseményekhez, hamarabb hozzáférhetnek az újdonságokhoz, sőt, maguk is hozzátehetnek a Firefox OS sikeréhez.
Forrás: hwsw.hu

Megosztás
jimmyInternetes Munkafirefox,internetes munka,mobil internet,mozillaA Mozilla kitartóan dolgozik a szabad és nyílt webért, de míg 2010-ben még az asztali platformok voltak a kulcs célpontok, mára már az Alapítvány is átfordult a jövő felé, ami nyilvánvalóan a mobil középpontba állítását jelenti. A Firefox OS elképzelése, hogy a web önállóan is megáll a lábán, mint platform,...Internetes munkákkal kapcsolatos információk, tanácsok és fórum